Tanulmányút Hollandiában és Belgiumban – Beszámoló, 3. állomás (LIFE PACT c. projekt helyszínei)

A szakmai út utolsó napján Leuven Városa volt a vendéglátónk, ahol a LIFE PACT c. projekt keretében valósul meg a város területek klímaadaptációs szempontú átalakítása.

Több aszályos nyár, egyre több áradás és hőhullám után a város úgy döntött, hogy növeli az éghajlat- ellenálló képességét. 2019-ben Esővíz-stratégiát (Rainwater Strategy), 2020-ban pedig Aszály-stratégiát (Drought Strategy) fogadtak el, jelenleg a „Zöld Stratégián” (Greenery Strategy) dolgoznak. A három stratégiát cselekvési tervekké alakítják, beleértve a kommunikációt és a figyelemfelkeltést is.

A projekt lényege, hogy természet alapú megoldásokat (Nature Based Solutions, NBS) telepítsen kísérleti és replikációs helyeken a város különböző pontjain. Ezek tervezésébe, tesztelésébe széles körben bevonják az érintetteket: lakosságot, vállalkozáskat, civil szervezeteket. A lakosoknak lehetőségük van jelezni, hogy véleményük szerint a város mely konkrét pontjain szeretnének zöldítést, ezután több terv is készül, melyeket megvitatnak és közös megegyezés alapján döntik el a véglegesen megvalósításra kerülő verziót. Emiatt ez egy több éves folyamat, mindig újabb helyszíneket kapcsolnak be fejlesztési helyszínként.

Fontos a minél nagyobb zöldfelület létrehozása, de több szempontot is figyelembe kell venni a megvalósítás során: a különféle városi övezetek (belváros, külváros, oktatási intézmények stb.) esetében más-más megoldások jöhetnek szóba.  A szigorúan vett belvárosi területeken inkább a rendezettebb virágágyások, szökőkutak, rendszeresen ápolt gyep a kívánt megoldás, míg a külvárosi területeken a méh-legelők, mini-erdők is megoldást jelenthetnek.

Ezért a projekt során dinamikusan változnak, bővülnek a helyszínek és a kiválasztott megoldások is, mely széles körű együttműködést kíván meg.

A város weboldalán további információk megtalálhatóak:

https://www.leuven.be/klimaatadaptieve-acties-pact

A projekt keretében már megvalósult helyszíneket a házigazdánkkal közösen meglátogattunk, ezekből láthatunk példákat: