Hogyan alkalmazkodhatunk?

Az éghajlatváltozás hatásai egyre inkább érzékelhetőek hazánkban, amely abból is jól látható, hogy az ezredforduló óta nyolc alkalommal hirdették ki a legmelegebb évet, és szélsőséges időjárási események is egyre gyakrabban fordulnak elő, mint például a hőhullámok, aszályok vagy a hirtelen lehulló nagy mennyiségű csapadék. Erről előző cikkünkben már részletesebben olvashattak.

Az éghajlatváltozás hatásaiból fakadó problémák megelőzésére három fő stratégia létezik a megelőzés (mitigáció) és az alkalmazkodás (adaptáció), valamint az előbbi kettőt támogató szemléletformálás.

Az éghajlatváltozás ütemének mérséklése a mitigáció, ami a kibocsátások csökkentését jelenti, vagyis a klímaváltozást okozó üvegházhatású gázok légkörbe juttatásának visszafogását. Azonban emellett fontos szerepe van az alkalmazkodásnak, vagyis adaptációnak is.

Az alkalmazkodás: az éghajlatváltozás által már bekövetkezett vagy a közeljövőben feltételezhetően jelentkező változásokra, káros hatásokra való felkészülés.

Ezen változások mindenkit érintenek – akaratunktól függetlenül – azonban nagyon fontos ismernünk azt, hogy hogyan tudunk alkalmazkodni a megváltozott körülményekhez, vagy hogyan tudunk felkészülni a lehetséges változásokra. Míg a kibocsátáscsökkentés terén jelentősebb eredmények érhetőek el a nemzetek közötti, európai uniós és nemzetközi szintű egyezményekkel, stratégiákkal, addig az alkalmazkodás tekintetében kisebb léptékben, helyi szinten lehetünk eredményesebbek és hatékonyabbak.  Ennek oka az, hogy az éghajlatváltozás hatásai különböző területeken eltérően jelentkeznek, így legjobban és leghatékonyabban felkészülni és alkalmazkodni a helyi viszonyokhoz, a helyi adottságokban jelentkező változásokhoz tudunk. Ehhez ismernünk kell a helyi szint jellegzetességeit, a társadalmi és gazdasági szerkezetét, a környezeti tényezőket is, amelyek eltérőek hazánkban is egy-egy térség esetében, ill. az adott területen jelentkező és várható káros hatásokat is, amelyek mind-mind külön válaszért kiáltanak.

Ezért mind EGYÉNI, KÖZÖSSÉGI és TELEPÜLÉSI SZINTEN érdemes tennünk a jobb alkalmazkodás érdekében, ezzel sikeresen fellépve a klímaváltozás káros hatásai ellen. Egyénileg pl. védhetjük magunkat vagy felkészíthetjük otthonainkat az időjárási szélsőségekkel szemben, közösségi szinten kialakíthatunk új viselkedésformákat, szokásokat, amelyek jobban idomulnak a megváltozott körülményekhez (pl. alternatív munkaidő hőhullámok idején). Települési szinten törekedhetünk az élhetőbb, klímaváltozás káros hatásait csökkentő településtervezésre. A nagyvárosokban például az egyik leginkább alkalmazott adaptációs gyakorlat az árnyékoló fák ültetése, de ugyanezt megtehetjük akkor is, ha van kertünk és füvesítés helyett lombos fákat ültetünk. A fák a legnagyobb melegben is árnyékot adnak, a párologtatással hűtik a környezetet, valamint széndioxidot vonnak ki a légkörből miközben oxigént termelnek.

De sok más lehetőségünk is van. Gondoljunk csak az esővíz hasznosításra, amelynek számos felhasználási lehetősége van egyéni szinten is. Az összegyűjtött csapadékvíz locsolásra, mosásra, WC öblítésre is alkalmas, amellyel vezetékes vízfogyasztásunkat csökkenthetjük. Új építés esetében kis ráfordítással könnyen kialakítható komplex csapadékvíz-hasznosítás, amely a háztartási gépek élettartamát is jelentősen megnöveli hiszen az esővíz lágy víz. Ha nincs lehetőségünk ilyen komplex rendszer kiépítésére az esővíz összegyűjtésére használhatunk hordót vagy kültéri tartályt, amelyből locsolhatjuk a növényeinket.

A fenti célok támogatására a LIFE-CLIMCOOP projekt keretében a Kazincbarcika Város Önkormányzata és a BorsodChem Zrt. által közösen működtetett Klíma Alap pályázatot hirdetett meg, amelyben 27 pályázó kapta meg az esővíz gyűjtéséhez, illetve öntözéshez használható IBC tartályokat. A pályázat célja, hogy eszközt biztosítson azoknak, akik az aszályos időszakokra tudatosan felkészülve, az összegyűjtött esővízzel szeretnék locsolni növényeiket, amellyel nemcsak a környezetért tesznek, de a kiadásaik is csökkenthetők. A jövőben újabb pályázatok kerülnek kiírásra, várhatóan április második felében, amelyeket érdemes lesz figyelemmel kísérni.

A pályázati felhívás várhatóan a www.kolorline.hu oldalon, a KolorApp alkalmazásban, valamint a BorsodChem Zrt. belső felületén, illetve a BC Clickben fog megjelenni.

A változtatás szükségességét már mindenki kezdi érezni, különösen egy aszályos időszakban, a perzselő nyári hőhullámok esetén, azonban csak közösen, együttes erővel és kitartó munkával érhetünk el eredményeket.

Ha elegen változtatunk a szokásainkon, azzal hosszú távon jelentős változásokat tudunk elérni. Így mindenkit bíztatunk arra, hogy Kazincbarcikán és környékén együttesen, közös cselekvéssel tegyünk és készüljünk fel klímaváltozás ellen!

 HonlapInformációkRiasztás/TérképInformáció jellegeÉrintettség
Katasztrófavédelemhttp://www.katasztrofavedelem.hu+ élet- és vagyonbiztonságTeljes lakosság
VÉSZ Mobil Apphttps://www.katasztrofavedelem.hu/37/vesz +tájékoztatás, figyelmeztetés, riasztásTeljes lakosság
Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ)https://www.met.hu/idojaras/veszelyjelzes/++pl.:zivatar, széllökés, felhőszakadásTeljes lakosság
Meteora Mobil Apphttps://71net300.met.hu/meteora.enc/+ időjárási információk, riasztásokTeljes lakosság
Országos Vízügyi Főigazgatóság/Vízügyi honlaphttp://www.vizugy.hu/++árvíz, belvíz, aszályTeljes lakosság
Nemzeti Alkalmazkodási Térinformatikai Rendszer (NATéR)https://nater.mbfsz.gov.hu/+ lefedettségű térképekkelTeljes lakosság
Európai Meteorológiai Hálózathttps://meteoalarm.org/en+ szélsőséges időjárási eseményekTeljes lakosság
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK)https://www.nak.hu/szolgaltatasok/jeger++jégveszélyTeljes lakosság
Országos Közegészségügyi Intézethttp://oki.antsz.hu/++pollen, levegőminőségTeljes lakosság
NÉBIH/Firelifehttp://erdotuz.hu/kezdolap/ +tűzgyújtási tilalomTeljes lakosság
NATéR ÖDEhttps://nater.mbfsz.gov.hu/hu/node/126+ hazai lefedettségűÖnkormányzatok
MoLaRi -meteorológiai és vegyi monitoring, valamint lakossági riasztó rendszerhttps://www.katasztrofavedelem.hu/49/molari-rendszer+ követendő protokoll ismertetéseTerületalapú
KolorCity Kazincbarcikahttp://www.kazincbarcika.hu/+ riasztások/közérdekű felhívásokKazincbarcikai lakosok
KolorAPPhttps://play.google.com/store/apps/details?id=hu.kolorappbarcika.kolorapp&hl=hu&gl=US + riasztások/közérdekű felhívásokKazincbarcikai lakosok
SzuperInfóhttps://kazincbarcika.szuperinfo.hu/hirek/+ riasztások/közérdekű felhívásokKazincbarcikai lakosok
Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Katasztrófavédelmi Igazgatósághttps://baz.katasztrofavedelem.hu/23975/katasztrofavedelmi-kirendeltsegek+ riasztások/közérdekű felhívásokKazincbarcikai lakosok
Légszennyezéshttp://www.legszennyezes.hu/++légszennyezettségi adatokKazincbarcikai mérőpont
LIFE-CLIMCOOP projekthttps://life-climcoop.hu/+ A lakosokat és a BC dolgozóit érintő fejlesztésekKazincbarcika lakosai+BC dolgozói