Változó világ – alkalmazkodó vállalatok

Helyszín: Miskolc MJV Önkormányzata, Polgármesteri Hivatal

A LIFE-CLIMCOOP fő célja a városok, ipari parkok és cégek közötti együttműködés elősegítése, a projekt klíma adaptációval kapcsolatos eredményeinek, tapasztalatainak, jó gyakorlatainak átadása. Ilyen például a projekt keretében a Kazincbarcika Város és BorsodChem Zrt. által létrehozott közös Klíma Platform és Klíma Alap, valamint a város-vállalat közötti klímaadaptációs fókuszú együttműködés elindítása.

Ebből a célból a projektben workshopok kerülnek megrendezésre, melyek közül az egyiket Miskolc Városával közösen valósítottunk meg 2023.05.08-án a projekt keretében.

A rendezvényre meghívást kaptak a területen található vállalkozások, a rendezvény megszervezésébe bevonásra került az Önkormányzat és a Kereskedelmi és Iparkamara is annak érdekében, hogy minél szélesebb körben ismerjék meg a lehetőséget az érdekeltek.

A rendezvényen résztvevőket Miskolc Város polgármestere, a Miskolci Egyetem rektora és a BOKIK elnöke köszöntötte.

A rendezvény első részében klímaváltozással kapcsolatos előadást hallgathattak meg a résztvevők Szalóczy Zsolt előadásában, mely felhívta a figyelmet az klímaadaptáció szükségességére:

Ezt követően két további előadás hangzott el, melyen bemutatásra kerültek a LIFE-CLIMCOOP projekt célja és eddig elért eredményei, valamit Miskolc Város klímapolitikai törekvései:

A program utolsó előadásán a vállalkozások arról kaphattak felvilágosítást, hogy milyen közvetett és közvetlen európai uniós források állnak rendelkezésre klímaadaptációs területen:

Az előadások után workshopot tartottunk a vállalkozások klímaadaptációval kapcsolatos kérdéseivel, felmerült problémáival, illetve az ezekre adott lehetséges válaszokkal kapcsolatban. A vállalatok képviselői beszámoltak arról, hogy a saját iparágukban milyen jellegű problémákkal szembesülnek és ezek megoldásával kapcsolatosan milyen rövid és hosszútávú terveik vannak illetve, hogy milyen előkészületeket tettek már meg a korábbiakban.

Tekintettel arra, hogy Miskolc Város szerepel a 100 klímasemleges város között, az önkormányzat számára is fontos, hogy az eddig megtett klímaalkalmazkodási lépéseken, intézkedéseken túl a további klímaadaptációs területekkel mielőbb érdemben foglalkozzunk, és ebből a célból minél szélesebb körű város-vállalati együttműködések alakuljanak ki.

Ezáltal azt is reméljük, hogy a projekt keretében is további kooperáció alakul ki Miskolc térségében.

A rendezvényről megjelent sajtóhír: https://minap.hu/cikk/klimavaltozasra-vallalatoknak-reagalniuk-kell-klima-workshop-varoshazan

Galéria